Nem a Cinquecento, nem is a Topolino, hanem az 1932-től gyártott Balilla volt az olaszok első sikeres népautója. Magyarországon egykor ugyancsak kedvelték, mégis alig akad túlélő. Ocskay Zoltán mutatja be a kevesek egyikét. Fotó: Papp Zoltán.

Vettura per tutti – azaz autót mindenkinek, ez az olasz jelszó mutatja, hogy a népautó-koncepció nem német találmány, még akkor sem, ha a németek voltak elég bátrak először típusnévként alkalmazni a harmincas években már nagyon divatos szlogent. Ne keressük a népautót kitaláló elsőt, reménytelen is lenne, de vegyük észre, hogy az olaszok milyen korán felcsillantották a széles tömegek által elérhető kiskocsi reményét. Itáliában ma sokan úgy vélik, Hitler tőlük vette a Volkswagen ötletét, bár ami azt illeti, a kancellár az ezermárkás kocsi ígéretével alaposan túltett Benito Mussolinin. Egy Balillát az átlagfizetés húszszorosáért vihette haza boldog tulajdonosa, miközben a divatos – szokásos – többi autó ennél jóval többe került.

Az 1899-ben alapított FIAT cég kezdetben főként nagy és elegáns luxusautóira volt büszke. S okkal, mert FIAT kocsin járt a német császár éppúgy, mint X. Pius pápa. Az 1929-ben lecsapó gazdasági krízis azonban sok mindent megváltoztatott. Természetesen a kisautó-gyártás ötletét nem a válság hozta, de kétségkívül felgyorsította a szükséges lépések megtételét. Hozzájárult a döntéshez az alapító Giovanni Agnelli elnök amerikai útjai során szerzett tapasztalata. Agnellinek sok baja volt a Forddal, amely a húszas években nagyon erőszakosan próbált betörni az olasz piacra. Sikeresen elhárította a veszélyes szándékot – elsősorban Mussolini piacvédő intézkedéseinek köszönhette a megmenekülést –, és belátta, hogy vállalatának lépnie kell, szükség van egy olcsó, nagy sorozatban készülő kocsira. Tranquillo Zerbi és Antonio Fessia konstruktőrök, Bartolomeo Nebbio motorspecialista, Emilio Matinotti alvázkonstruktőr és Rodolfo Schaeffer karosszériatervező nem okozott csalódást Agnelli elnöknek. Teljesen új kocsit építettek, az 508-asnak valójában nem volt elődje. Az 1925 és 1929 között készült 509-es jóval nagyobb és nehezebb volt, s noha motorjának összlökettérfogata közel azonos, a konstrukció egészen más. Az új 508-ast fontos újdonságként hidraulikus fékkel szerelték.

Ma azt mondják az autógyárak, hogy hárommillió autó az a mennyiség, amelynél igazán nyereséges a gyártás, de a harmincas években ez még nem volt így. A bevezetés évében a FIAT szupermodern lingottói gyára napi 250 darabot állított kerékre az 508-asból, a Balillából, s 1932 júliusától az év végéig összesen 12 424 népautó került le a gyártósorról. Öt éven keresztül gyártották, egészen pontosan 113 145 példányt, és ezt a számot csak az utód, az 1936-tól készült Topolino múlta felül, éppenséggel nem túl jelentősen. Két Balilla-típust különböztetünk meg: az 1932 és 1934 között gyártott háromfokozatú és az 1934–36 között készített négyfokozatú váltóst.

Amikor a magasba nyúló, szögletes FIAT-jelvényt viselő 508-as debütált az 1932-es milánói autókiállításon, a sajtó és a publikum nagy ovációval fogadta. Kétségkívül megkapó jelenség volt, és a torinói cég alaposan felturbózta a kínált előnyöket, nem győzték harsogni, hogy a Balilla kényelmes, gyors, olcsó. Egy autó sem kapott korábban akkora hírverést, mint a Balilla, ami persze nem maradt hatástalan, tódultak a vevők a kereskedőkhöz.

(A teljes cikket a Veterán Autó és Motor - 2009/07. számában találja.)