Kosár


 x 
A kosár üres

Motor Klasszik, a Veterán Autó és Motor különszáma

Novemberi lapszámunk

Heti hírlevél

Maradjon jól informált!

Ha feliratkozik heti hírlevelünkre, biztosan nem marad le a veteránautózáshoz és -motorozáshoz kapcsolódó híreinkről és más érdekességekről!

Elfogadja adatkezelési nyilatkozatunkat és feliratkozik hírlevelünkre?
captcha 

Mellékutak bal oldalán - Norton 18

Norton 18 08A romjaiból feltámasztott klasszikus egyhengerest száz kilométeres túrával tesztelte Ocskay Zoltán. A szerző és Phillip Tooth fotói.

Bang! A dörrenés után nagy fekete pöff távozik el a hangtompítószerűség kéttucatnyi lyukán keresztül a hátsó kerék bal oldalán. Régen vártuk ezt a hangot, és szorgalmas olvasóim nyilván unják, hogy minden második motorpróba kapcsán elsütöm a „nézők előtt nem indul” típusú beszámolót, azonban nincs mit szépíteni a helyzeten. Íme egy veterán motor, Norton 18, tehát 500-as, felülszelepelt, 1926-ból, rendszáma, vizsgája van, évente két–három ezer kilométert hajtják, és amikor útnak indulnánk rajta, csak hallgat, hosszasan. A tulajdonos, régi ismerősünk, a Veteránban számos cikket közlő Phillip Tooth kitartóan rugdosta, mire elérte, amit akart, és most végre nemcsak a hang igazolja a működést, jól láthatóan mozognak a szeleprugók, le–fel ugrál a két szelepemelő. Norton 18 01Amíg melegszik a motor, kicsit ismerkedem vele. A gázt a jobb oldali markolat melletti egyik bajusszal lehet adni, mellette nyilván a pótlevegő állítója, bal kézen a dekompresszor és az előgyújtás-állító karja. A hosszú tank jó mélyen van, a két térdem alatt szinte. Ezeknél a régi angol gépeknél bajban vannak az égimeszelők, a nyerget alig lehet emelni, a lábtartót ugyan lejjebb fordíthatjuk, de csak pár centivel, mert máskülönben a váltókar kerülne meszsze. Igen, a váltót ezen a Nortonon már lábbal lehetett kapcsolni, és ha megnézzük, közel áll a régi, kézi kapcsolású váltókhoz, mert inkább kézre, mint lábra esik. A váltással tehát jó lesz vigyázni, a fékkel nemkülönben, mert a pedál közel van a főtengelyvégi lánckerékhez.

Mire ezeken így átrágom magam, Phillip felpattan vadonatúj Buell 1200-asa nyergébe, és elindul előre, állítólag mutatni az utat. A legkevesebb, ha azt mondom, hogy nem aggódik a motorja miatt, pillanatok alatt eltűnik előlem, és mire kiérünk a faluból, már csak a távolban mozgó fekete pont. Én sem kímélem a Nortont, emelgetem jobb lábamat szorgalmasan, néha kis híján állon rúgom magam, olyan magasra kell rántani a térdemet a váltáshoz.

Hidak, kutyák, gyertyák

Norton 18 02Cambridgeshire megyében vagyunk, Londontól északra bő száz kilométerre. Úgy tűnik, errefelé mindenki lótenyésztéssel foglalkozik, egymást érik a mamutbehajtó-méretű kapuk, kovácsoltvasból persze, amelyek aztán végeláthatatlan platán- és juharallékban folytatódnak, és bizonyosan pazar kastélyokhoz vezetnek. Ahol az út nem erdőkben kanyarog, mindenfelé gondosan kerített legelők, lófuttatók, versenypályák. Mellesleg azért indultunk útnak, hogy megfelelő hátteret találjunk a Norton fotózásához, ami vicces, tekintve hogy a falu, ahol Phillip lakik, nyilvánvalóan egy mesekönyv illusztrációi nyomán épülhetett pár éve. Házigazdám otthona 1566-ból való, és az utcában alig akad százévesnél újabb ház, ami mégis, azt valóban archaikus stílusban építették, csak a szakemberek ismerik fel a replikát. Egysaroknyi távolságon belül tíz jó fényképezési hátteret is találtam volna.

Norton 18 03Mindegy, hajtunk keményen, míg csak el nem érünk egy szép, öreg hídhoz – gondolom, az is látott már egyet és mást, néhány Henriket, Edwardot és Richardot a kíséretükkel együtt, amióta megvan –, és ott elkezdődhet a fotózás. Kiderül, Phillipet mindenki ismeri, a motorját kevésbé, büszkélkedhetek vele, mert azt gondolják, hogy az enyém. Az átlag angol sem ért jobban az öreg vasakhoz, mint a magyar, negyven évet simán tévednek, de el kell nézni nekik, ahol annyira komolyan ápolják a hagyományokat, hogy lehet még ötvenes évekbeli ajtókilincset venni a boltban, ott ne kötözködjünk.

Megtárgyalják az időjárást (szép, napos időnk van, he?), a híd melletti kereszteződést (nem látni, ki jön jobbrú’) és a munkalehetőségeket (szó’tak, hogy vágjam le a füvet a patakparton, hát végigsuhintottam, na!). Mire idáig jutnak, már mehetünk is tovább. Előtte azonban panaszkodom kissé, hogy mintha lusta lenne a motor, mire Phillip felvilágosít, amit a pótlevegő karjának néztem, az a dúsítóé, nem véletlen tehát, hogy a motor fuldokolni kezdett, amikor megmozdítottam.

Norton 18 04Amint megfigyeltem, azoknak a falusi angoloknak, akiknek nincs lovuk, kutyájuk van, mert a következő megállásunknál is több házaspár ballag el mellettünk, s mindegyikkel két–három, hosszú pórázon vezetett eb. Hogy miért álltunk meg újra? Rángatni kezdett a motor. A dúsító teljesen vissza volt tolva, tehát más baj lehetett. Phillip észrevette az eltűnésemet, visszafordult, motort cseréltünk. Elindult, de alatta már végképp nem akart menni. Megállt, elővette a nyolcvanéves szerszámkészletet, gyertyát cserélt, mehettem tovább.

Száz a pályán

Mintha gondosan kiválasztott tesztútvonalon járnánk. Először kanyargós harmadrendű utak a dombok között, aztán tempós B-roadok, utána meg kétszer kétsávos gyorsforgalmi. A mögöttem jövő autók nyomnak, szorítanak, nem lehet kirándulótempóban andalogni. A Bonniksen sebességmérő karja jóval a 60-as szám felett csapkod (utólag megnéztem, 66 mph, azaz 102 km/h volt a legnagyobb Norton 18 06tempóm). Egyfelől élvezem a repülést, de azért nem szívesen hajtom szét más motorját, ezért aggódva figyelem a hangokat, rezgéseket. A hüvelykujjammal tartom a gázt, így a jobb kezem három ujjával tudom markolni a kormányt. Próbálom a sebességet növelni, a nagyobb előgyújtás nem segít, a több gáz is csak egy kicsit, nyilvánvaló, hogy ezzel az áttétellel reménytelen a tempó fokozása. Lejjebb húzódni nem érdemes, így is olyan mélyre hajolva kell vezetni, mint egy mai szpídgépet. Egy ilyen tökéletes kondíciójú motoron ülve hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy 1926-ban gyártott szerkezetről van szó, márpedig vannak határok, hiába jó, nem lehet vele százas tempónál kiborítani és előzni. Mondjuk meg sem próbálnám, mert a jobbról előzést gyakorolni kellene, itt kicsit furcsa, még ha otthon megy is.

Amikor visszatérünk a mellékutakra, megnyugszom, bár váltáskor néha megrángatom a dekompresszor karját a kuplung helyett. Mivel ilyenkor a motor rögtön elhalkul, hamar rájövök a tévedésre.

Ecsettel festve

Norton 18 08Bár minden nagyon együtt van ezen a motoron, és kellemesen összeért, jó hangulatot áraszt, valójában töredékből feltámasztott 18-asról van szó. Harminc évvel ezelőtt vásárolta Phillip, váz, villa, két kerékagy, motor, váltó és tank került elő belőle. Nem volt olcsó, ezer fontot fizetett a kupacért. A sárvédőket egyszerűen tudta pótolni, gyártják a profilt, és a félkörből mindenki olyan méretet vág le (a végeket formázva), amilyenre szüksége van. Ez az előnye, hogy Angliában már a húszas években működött beszállítói rendszer a motorkerékpár-iparban, és a gyárak konfekciótermékeket vásároltak. A karburátor kicsit újabb a gyárinál, Amal 276-os. „Ezzel jobban megy” – mondja magyarázatként Phillip, és nincs okunk kételkedni állításában. Az egyebek egy Norton-tulajdonos ismerőstől valók, akinek sok tartalék alkatrésze volt. Saját kezűleg festette le az alkatrészeket, nitróval, ecsettel, és utána tükörsimára polírozta. A tankot egy barátja csíkozta. Fél évig tartott a felújítás, a napi munka után végezte, sokszor a hajnali órákig.

Norton 18 10Akkoriban egy svédországi oldtimer-ralira járt rendszeresen, természetesen motorral. Előző évben a Triumph H-val volt ott, és akkor rájött, hogy a hosszú út miatt jobb gépre van szüksége. Ezért gondolt a Nortonra, és amikor elkészült, meglepődött, milyen gyors. Sajnos az első kísérlet balul ütött ki, az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem működik jól az olajpumpa, a ház öntvénye elöregedett, nem lehet rajta segíteni, ezért az 1917-es P–M oldalkocsis gépével ment. (Könnyű annak, akinek ilyen választék áll a garázsában.) Amint hazaért, vett egy újragyártott olajpumpa-házat, és azóta tizenöt ralin vett részt a Nortonnal, Írországban, Németországban, Franciaországban – alkalmanként 2–3 ezer kilométert jelentettek ezek a programok. Mindig tökéletesen működött.

Cikkünk teljes terjedelmében - további képekkel és információkkal - a Veterán Autó és Motor 2010/08. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.

Norton 18 05 Norton 18 07

Norton 18 09