otyt
Oldtimer & Youngtimer éves előfizetés (6 lapszám)
5340 Ft
Melyik számtól kéri az előfizetést? Tooltip

Kosár


 x 
A kosár üres

Decemberi lapszámunk

Motor Klasszik, a Veterán Autó és Motor különszáma

Heti hírlevél

Maradjon jól informált!

Ha feliratkozik heti hírlevelünkre, biztosan nem marad le a veteránautózáshoz és -motorozáshoz kapcsolódó híreinkről és más érdekességekről!

Elfogadja adatkezelési nyilatkozatunkat és feliratkozik hírlevelünkre?
captcha 

Ízig–vérig magyar sztori - BMW E12 518 (1980)

BMW E12 518 1980 05Ez a BMW 518-as egész életét Magyarországon töltötte. Kezdte pályáját dicsőségesen, 1980-ban, aztán már szinte a kukába került, amikor a mostani gazdája megtalálta és megmentette. A történetben érdekes csavar, hogy az ő apósa volt az első magyarországi tulajdonos. Csikós Zsolt göngyölítette fel a kerek történetet.

Amikor az ember egy alföldi tanyán egy döglött motorú, szétlakott belsejű, évek óta lejárt forgalmijú, földbe döngölt öreg BMW-re alkudozik, és azon megy a vita, hogy százezer avagy száztízezer forint legyen az ár, olyankor nehéz elképzelni, micsoda őrületes érték lehetett egy ilyen autó újkorában. Pedig éppen erről a járműről pontos képet tudott alkotni dr. Littner Zsolt, aki a fenti alkuban a vevői oldalon állt 2005 nyarán. Említett urat onnan ismerhetik az olvasók, hogy ő követte el az állólámpás Mercedesekről szóló írást egy régi Veteránban. De hogyan kerül egy Mercedes-szakértő olyan helyzetbe, hogy egy közel sem igazán öreg BMW-re alkudozzon?

BMW-ssé válni 1980-ban

BMW E12 518 1980 13Például úgy, hogy lapozgatja a felesége, Edina gyerekkorából származó családi albumokat, és megakad a szeme egy zöld BMW-n. Sok képen felbukkan a kocsi, hiszen az volt a Csomor család szeme fénye. Az orvos szülők Algériában dolgoztak, s a családfő 1980-ban úgy döntött, hiába van még egy év hátra a kiküldetésből, most állt össze a pénz az áhított BMW-re. Nem érdemes húzni a vásárlást, mert a végén még valami nagyobbat vesznek. Márpedig három szempont létezett a választásnál: legyen sportos, legyen BMW, ugyanakkor legyen takarékos is.

Csomorék 1980 nyarán Münchenben átvették az ovális zoll-rendszámmal ellátott autót. Nem állították forgalomba, hiszen a fal érintése után repültek vissza Algériába az utolsó évre, a BMW arra az időre egy barátnál maradt megőrzésre. A régi képeken ezért is TJ-s a rendszám, ami 1981-re datálná az autót. Csomorék rendeltek extrákat is, kipipálták a Blaupunkt Bavaria S rádiót, a 255(!) márkás fordulatszámmérőt, a zárható kesztyűtartót, a gumiszőnyegeket, valamint az eü-csomagot. A legjellemzőbb pluszfelszerelés azonban az erősített rugózás és a keményített lengéscsillapítás volt. A magyarok által vásárolt akkori német autók jó részében megtalálható ez az opció – a kereskedők talán sejtették, hogy pár év múlva úgyis krumplit szállítanak majd ezekkel, ezért javasolták. Majdnem kimaradt: a család telente síelt, ezért lett bele az 518-asoknál igen ritka, 25 százalékban önzáró differenciálmű is. Alig másfél év használat után eladták a BMW-t, mert építkezésbe kezdtek. Kecskeméten abból a pénzből akkor egy 200 négyzetméteres házat lehetett felhúzni. A két E12-esből így csak egy maradt Kecskeméten, a zöld Szegedre került, utána eltűnt a radarról. A BMW helyét Ladák vették át, csak a kilencvenes évek végén lett megint „nyugati” autó, egy Honda.

BMW E12 518 1980 01Zsolt képzeletét megmozgatták a családi albumokban látott fotók, ki is nyomoztatta rendszám alapján a régi 518-ast, és kiderült, hogy Kisteleken lakik. Néhány héttel később átautóztak a településen, egy udvarban láttak is egy porrá mállott zöld E12-est, ezért úgy döntöttek, kár boncolgatni az ügyet, az egy hulladék. De azok a családi képek csak nem hagyták nyugodni Zsoltot. Egy klubtárstól érkezett a hír, hogy Budapest XII. kerületében (Zsolték fővárosiak) árulnak egy zöld, világos belsejű, első tulajos 518-ast. Az évjárat is kis híján stimmelt, hiszen már műanyag tükrös, kései verzió volt, igaz még 1979 végi. Zsolt kardoskodott mellette, hogy meg kell venni, három hónap múlva lett is rá pénz, de az autót két nappal korábban eladták. A sors keze húzogatta a zsinórokat, mert ezután mégiscsak megnézték Kisteleken azt a családi 518-ast.

Tanyajáró német luxus

BMW E12 518 1980 02Kívülről meglepően jól nézett ki, végig garázsban tartották, a gyári fényezés megmaradt – kiderült, ez nem ugyanaz az autó, amit korábban a település másik részén láttak porladni. Zsolti akkor gyengült el, amikor előkerült a szürke forgalmi, benne az após nevével. Persze a motor nem indult, de egy hét múlva telefonáltak: jár. Újabb utazás, hosszas alku – itt ejtettük el a szálat a cikk elején. A kocsira akkor már vagy tíz éve egy fillért sem költöttek, de legalább nem lakatolgatták, szerelgették amatőrök. Igazi tanyaautó volt, arra használták, hogy a bekötőúton tíz kilométert járkáljanak vele a főútig. Fék nem volt, amennyi mégis, az mind bal oldalon, a futómű teljesen széthullva, az üléseken mintha grizlimedvék hancúroztak volna éveken át, a vázakat hegeszteni kellett több helyen. A puha fogású kormány gyurmává aszalódott a napon, az összes beltéri műanyag széttörve, megrepedve, színét vesztve, már ami megvolt belőlük. Sok volt érte a 105 ezer, de a családi ezüstöt meg kellett menteni. Csodával határos módon a Csomorék által 1980-ban megrendelt gumiszőnyegek, az elsősegélydoboz, sőt még a rádió is megvolt huszonöt év után. Utóbbit a kisteleki eladó ki akarta szerelni, Zsolt alig tudta elérni, hogy benne maradhasson. Adott helyette egy digitális kínai rettenetet, nagy volt az öröm.

BMW E12 518 1980 03Még az év, 2005 őszén hirdettek Bécsben egy ezüstszínű 518-ast 250 euróért, pár nap vizsgával, rozsdás karosszériával, viszont szervizkönyvvel dokumentált 170 ezer kilométeres futással, kormányszervóval, jobb oldali tükörrel. Zsolt megvette, lábon hazahozta. Az igazi restaurálás 2007 tavaszán kezdődött. Egy kivételesen tehetséges lakatos barátnál készült a karosszéria. Sok helyen talált rajta rozsdát, az első köténylemezt, az ajtók és az első sárvédők alját, a padlólemezt, a csomagtérpadlót, a pótkeréköblöt alaposan megtámadta a korrózió. Érdekes, hogy utóbbi a porrá rohadt bécsi kocsin jobbnak bizonyult, most azé van bent. 2008-ra készen volt a lemezmunka, még abban az évben befejeződött a fényezés is a gyári színkódra – csodás lett. Még egyszer a (450 ezer forint) duplájáért sem vállalnak ilyen autót, annyit dolgoztak vele, mondta a fényező. A két kocsiból azonban így sem akart összeállni egy egész. Az ezüstszínű motorja hivatalosan bekerült a zöldbe, s mivel egy 170 ezret futott BMW-blokkról beszélünk, ezért olaj- és szűrőcsere volt az összes teendő, és ma is csodás. A váltó szintén onnan jött, miként a jobbos tükör, a kormányszervó, a lámpák (a zöldben PAL világítóegységek voltak), a műszeregység is, persze csak miután átszerelték bele az 518-asokban ritka fordulatszámmérőt. De a beltéri elemek abban is jórészt elhasználtak voltak, kellett további alkatrészforrás is.

Beszerezhetetlen dolgok beszerzése

BMW E12 518 1980 06Zsolt egy német mániákusba botlott, akinek tizenhét E12-ese volt szétszedve a padláson. Tőle lett ajtókárpit, műszerfal, kormány, millió apró csetresz. A legnagyobb gondot a hátsó lámpák jelentették – aki ismeri e BMW-szériát, tudja, hogy ez a kocsi Akhillesz-sarka, mert mindegyiknél kirohad a műanyagból a csavar, és lehetetlen jót találni. A BMW-nél meg lehet rendelni darabját 40 ezer forint körüli áron, meg sok–sok hónap alatt össze lehet vadászni elemenként az Ebayről is. Egy teljesen jó lámpa végül tényleg a német aukciós portálról került 60 euróért, de szállítással, átutalással 20 ezer forint lett a végösszeg. Ja, és ahhoz a csomaghoz járt egy másik oldali, plusz bura is, amelyhez Zsolt a BMW-től rendelt lámpaházat.

BMW E12 518 1980 10Az eredeti üléskárpitok menthetetlennek bizonyultak. Sok veterános ilyenkor elviszi a kocsit egy kárpitoshoz, aki szorgalmától és tisztességétől függően hasonló színű és tapintású anyaggal behúzza az üléseket. Igen ám, de Zsoltnak az ilyen munka nem felelne meg, hiszen a kárpit alapvetően határozza meg egy autó hangulatát – ha valaki igazán komolyan gondolja, nem tágíthat az eredeti anyagoktól. Amikor reménytelennek tűnt a beszerzés, próba–szerencse alapon bement a BMW Wallishoz, és érdeklődött. E12-eshez bézs üléskárpit, az 518-asba való, egyszerűbb mintával? Persze, rendelhető, de türelmét kérjük, mert néhány napig eltart, mire ideér Németországból. Hehehehe… Hányszor megtörténik az ilyen a veteránossal, hogy a fél világot felforgatva keres egy spéci alkatrészt, és egyszer csak talál egy forrást, ahol százasával hever a polcon az adott elemből, fillérekért. Az összerakás egy precíz, de igen elfoglalt veteránklubos társnál indult, és amikor fél év múlva is csak egy fél futómű meg néhány egyéb dolog készült el, Zsolt átvitte az autót egy restaurálással is foglalkozó autószerelőhöz, aki három hónap alatt összelapátolta. Bár a kocsi helyenként jó lett, másutt tetten lehetett érni a gyors munkát – a sziloplaszttal rögzített, anno még újonnan beszerzett első embléma épp egy hete repült le a motorházfedélről az autópályán. Ezüstszínben hagyott ajtóhatárolók, rossz sorrendben, rossz illesztéssel visszarakott kárpitelemek, hibák a mechanikában. A BMW összeállt, szép lett, de jó nem. Ekkor egy másik, BMW-ket szerelő klubtárs sietett Zsolt segítségére. Kétszer egyhetes foglalkozásokon kijavította az összes lényeges mechanikai hibát, és apróságoktól eltekintve az autó – 2,8 milliós záróösszeggel – igazi, újszerű, 1980-as 518-as BMW-vé vált. OT-s még nem lehet, mert csak idén tölti be a harmincadik évét.

BMW E12 518 1980 08Egy ilyen emlékautónál mindig az a legérdekesebb, amikor elővezetjük a kész járművet. Edina, a feleség csak egyszer, messziről látta készülés közben. Zsolt 2009 nyarán, amikor az autó levizsgázott, egyszerűen odagördült az erkélyük alá; Rómeó helyett egy BMW Júlia ablaka alatt. „Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól néz majd ki” – mondta Edina. Majd következtek a kecskemétiek. Az após örült, mert nem gondolta, hogy a család aranykorát idéző autó egyszer előkerül, s úgy vélekedett, meg kell tartani, hogy az unokák is élvezhessék majd. Az anyós kevésbé örült, neki zűrös időket idézett a BMW. Aki a leginkább meghatódott a kocsi láttán, az a családi barát volt, akinél az 518-as lakott egy évig, amikor Csomorék az utolsó évet töltötték Algériában.

Mindenki szerint eredetileg sokkal sötétebb volt az autó. Zsolt kapott egy kisebb szívinfarktust. Másnap hazaviharzott Kecskemétről, és feltúrta a garázst. Talált egy eredeti fényezésű ajtóhatárolót, melyet alaposan kipucolt, és összehasonlította a kocsival. Egyezett. Azóta azt az ajtóhatárolót a kesztyűtartóban hordja, hogy fel tudja mutatni, ha bárki kétségbe meri vonni az autó színét. Úgy látszik, az emlékezet sötétít – ezt is megtudtuk. A gyári matricákon túl már csak az a tölthető, saját akkus kis lámpa hiányzott, amely egyrészt kesztyűtartó-világításként, másrészt kivehető szerelőfényként funkcionált. Ez az alkatrész minden E12-esből hiányzik. Egyébként a BMW a Mercedes C107-es kupéról vette az ötletet. A lámpa két német E12-őrült, valamint egy magyar problémamegoldó közreműködésével állt össze – először lett egy üveg nélküli az egyik némettől, aztán a másik fél évvel később postán küldött üveget, majd a magyar problémamegoldó itthon gyártott bele akkut. Tökéletesen működik.

Nem a száguldás a fontos

BMW E12 518 1980 12Mit várjon az ember egy hetvenes évekbeli BMW-től? őrületes hangot, füstölő kerekekkel vett kanyarokat, olajsejkeket porba taszító benzinfogyasztást, valamint sok–sok gyorshajtási csekket. Igen ám, de ha a szóban forgó autó egy négyhengeres, az olajválságra válaszként született, normál benzines, spórolós kivitel? Érdekes a propozíció… Illúzióink ne legyenek. Kilencven lóerő, rövidre áttételezett négyfokozatú váltó, 1,3 tonnába hajló saját tömeg nem tesz rakétává semmit, még egy BMW-t sem. Az 518-as komfortos, 90-es tempóig lelkesen gyorsuló, a fölött zajossá és erőltetett hangúvá váló, ám ügyes, precíz oldtimer. Utazni 100–110 km/h-val lehet vele kényelmesen, s elméletileg megfutja a 160 km/h-s sebességet, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nagyon is elméleti érték. A váltója csodás, miként a kormánya is. Jók az ülései. Az ollófogantyús belső kilincsek a 02-es szériát, az ajtózáró gombok az állólámpás Mercedest idézik (a két kocsinak azonos a formatervezője, a francia Paul Bracq), de a tükrözésmentesített, közös plexis műszerek, a polcos műszerfal, a teli közepes kormány, a motor képességein legalább háromszorosan túlmutató futómű emlékeztet rá, az E12 a maga korában csoda volt. Hogy mennyire különleges lehetett 1980-ban egy kis motoros 518-as is, jól illusztrálja, hogy Csomorék autóőrült barátja harminc év után bevallotta, hogy néha–néha levette a megőrzésre nála hagyott BMW-t a bakról, és ment vele egy kört a háztömb körül. „Olyan élmény volt vezetni, amihez mérhetőt el sem tudtam képzelni akkor, sőt utána még évekig sem” – tárta fel a barát a titkot.

BMW E12 518 1980 09Hiába BMW, ez az 518 nem a száguldásról szól. Hanem a minőségről, a BMW–Mercedes „osztályharc” első döntetlen csatájáról, s mindenekelőtt egy szép családi ezüst megmentéséről. Kellett Littneréknek? Hát persze.

Cikkünk teljes terjedelmében - további képekkel és információkkal - a Veterán Autó és Motor 2010/05. számában olvasható. Az újság megrendelhető szerkesztőségünknél.

BMW E12 518 1980 07 BMW E12 518 1980 11